Ami elmaradt ( a hétfői posztnál említettem), az előzmény ami tönkre vágta szinte az egész hetet és idegeinket. Anyutól idézem
Mivel a második szoba felújításánál besültünk mint a pekingi kacsa teljes gázon. Kib*szott szobafestő, ugyanis vasárnap helyett, tegnap - szerdán jött majdnem délben. Az idő olyan amilyen, főleg zivataros és a fal persze nem szárad. Így a díszítőcsík felrakása lehetetlen, ...na de majd ma jön dél körül és feldobja, nem tart semeddig.....aztán vártunk....vártunk...még egy kicsit vártunk....és nem jött.....és nekiálltunk ma délután mi felrakni azt a redva csíkot, mert addig nem lehet pakolni. Már ettől a művelettől totálisan kimerültünk, és még hátra van a bútorok húzkodása
Na szóval, röviden-tömören munkás ember baszott jönni dolgozni mikor ígérte, pedig a munka nagy részét megcsináltuk helyette. Éssss egyetlen szoba miatt úszott az egész lakás, azaz nagy volt a boldogságunk anyuval. Pláne hogy ő vasárnap utazik nekem meg üzleti tervet kell készítenem és számvitel vizsgára is készülhetek....
Rohadtul nem állnak össze a szavak, sorry, így lesznek értelmetlen mondatok bőőőven :)
Tegnap délutáni tök értelmes kérdezz-felelek
Anyu: Kellene nekem egy olyan akármilyen valami papír
Én: Tessék, ez olyan tapacsos ragacs ( jóóó van na tudjátok az a ragadós kis cetli aminek kurvára nem tudom a nevét de a lényeget elmondtam anyunak :D)
Szerdán, mikor már a lapot festettük átvettem anyutól, kis idő múlva
Anyu: te, sarkot lekented?
Én: milyen sarkot?
Ma reggel korén kelés (melyik nap nem már hogy az ég áldaná meg...), majd irány kutyaoltás.... A vadiúj hámot most adtuk először rá a nagykutyára így már érdekesen kezdődött a reggel.... kínai szar, de neeeeeeeeeeem baj hisz a saját méretükre gyártották, a kutya vállasabb :))) anyu megoldja.... kutya bele lett préselve, bár a hámon itt ott késsel igazítást végzett amit én a csipáim alól próbáltam kora reggel fééééél 7kor(!!!!!!) felfogni.... de megódotta a kutya egy számmal kisebb, felesleges bundát valaki? :D
Na szóval, eljutottunk a kutyaoltás helyszínére ahol is előttünk egy virgonc kis dög volt, de ez még nem volt probléma a mi két kutyánk jól viselkedett :) Aztán sorra kerültünk, és kis családunk majdnem gyarapodott egy állatorvossal vagy annak karjával.... Németjuhászunk a szájában hazaakarta hozni :)) 6 éve alatt most először.... Aztán a nagy beparáztatta a kicsit, ami még oké, de a Pocok (kicsi kutty), egyszer csak meglép a póráz meg a kezemben.... kutya meg megy O.O WTF???? Feldobtuk egy kicsit a hangulatot, másztam a kutya után mert rittig nem akar megállni ő kiszemelt magának egy fát amivel lámúroznia akart én meg csak mentem egy fekete folt után ami baszott megállni :D Ezek után a kis kapun kellett távoznunk... No nem ezek miatt, hanem mert egy öregedő bácsika egyszer csak ott volt a naaaagy dög Rotijával.... na a németjuhászunk ezt valahogy nem vette jó néven és kisebb frizura azaz bunda alakítást akartak egymásnak.... Anyu azt mondja még jó hogy eleget gyúrt bicepszre a szekrénytologatással mert a kutyában vóót erő :D Nagy nehezen elindulhattunk haza amikor is anyu megszólal: Boltba is kellett volna menni..... -.-.... Cseeeeeeeeeezd meg..... húzzzá, addig fogom a két kutyát.... nagy nehezen kispéciztem a helyet anyut meg elzavartam, de drága nagy kutyánk nem akart anyutól 5percre se búcsút venni..... Na anyu elment, Sheylát nagy nehezen leültettem.... De hogy miért érdekes az út másik oldalán sétáló kutyás alak? (szintén kutyaoltásra igyekezett).... sheylának se kellett meghívó ismerkedni akart.... bazzz én meg állva alszok!!!! Hülye kutya rögtön felkeltett :D Pocok se maradt veszteg, a kis mocsok folyton megy és megy és szaglászik.... na de megjelent anyu, ezek után csak a Sheylát kellett egy helyen levakarni a kerítésről meg a mamától kicsábítani őket mert érezték a jó kis kaja szagot.
Teeeegnap (vagy nem?.. de, tegnap)
Ebédelünk, dugig voltam de mondom piszkálódjunk kicsit megkérdeztem: Mi a desszert? És hol van? Anyu rám néz, megfogja a bal mellét és így szól: Anyatej bazzeg!
:D NA ez volt az a pont hogy fekve röhögtünk és a kávé majdnem ránk borult :D
:D NA ez volt az a pont hogy fekve röhögtünk és a kávé majdnem ránk borult :D