Délután 5től táncház volt a barantásokkal, ahol igencsak meglettem táncoltatva, nevettetve :D Képek nem készültek, most csak szórakoztam :) 8kor véget ért a mulatság ezen része és jó néhányan kimentünk dobokára ahol is maga a fényünnep vette kezdetét :) Elsőnek is kint mindenki rámászott a kemencére és a kályhákra mert ugye hideg volt kint :D Kis felmelegedés után közösen kimentünk és meggyújtották a máglyát, a baranta edző mondott egy kis beszédet és énekeltünk. Jó volt a hangulat :) Csak a tüzünk idén se akart fellobbani, bár most csak annyi volt a baj, hogy nem tudott feljebb kapaszkodni és egy két fa még nedves volt így nem tudott belekapni. Miután mindenki kellően megfagyott de a tűz még nem volt az igazi, a hölgyeket beküldték a férfiak meg kint maradtak tüzeskedni :) Na mi hölgyek bent megint csak a kályhákhoz bújtunk így :D Mikor is mindenki bejött, megvacsoráztunk, ezután egy jó páran elmentek. A kemény mag, a barantások és aki velük volt azok aludtak ismét kint :) Innentől ment a szórakozás, póker, monopoly, activity :) Én nem játszottam, kimentem megnézni mi lett a tűzből, és a kintiekkel beszélgettem. Mire bementem már nagyban ment az avtivity amit a fiúk igen csak érdekesen játszottak :D A részletekbe nem megyek bele, én kívülállóként is jókat nevettem rajtuk :D A képek pedig nem publikusak :D Párommal mi dőltünk ki a leghamarabb, fél4kor, úgyhogy elvonultunk aludni a kemencéhez (ami reggelig rohadt jól melegített, csak kár hogy mindig az egyik felünk :D)
Másnap reggel pedig bevittek minket almásra én pedig vásároltam ezt azt a tombolába :)
Ezt az egy képet készítettem :) |
Az éjszaka ragyogó csillagai az égen, amelyekre fölnéztünk, a tüzek szerte a világban azt jelentették, nem vagyunk egyedül. Egymásra gondolt az erdélyi, dunántúli, alföldi, felföldi magyar... ( a Fénylánc már 5 éves hagyománynak örvend nálunk - A szzerk.)
Most pedig egy kis információ a barantáról, ha valakinek még ismeretlen lenne :)
A
Baranta Magyarország leggyorsabban fejlődő harcművészeti irányzata.
Jelenleg 73 helyszínen kb. 2500 fő gyakorolja a régi magyar történelmi
harci testkultúrából táplálkozó technikákat. Egyre több településen
indítanak Baranta egyesületeket, amelyek a helyi ifjúság mellett az ott
élő korosztályok mindegyikével foglalkoznak. A Baranta egyik fontos
ismérve, hogy gyakorlása nem képzelhető el Baranta közössége nélkül.
Az
önálló magyar harcművészeti irányzat a magyar harci testkultúra
megmaradt és megőrzött elemeinek rendszerbe foglalását és
továbbfejlesztését tűzte ki célul. Az anyag gyűjtése, rendszerezése, a
kiképzésbe való beillesztése jelenleg is folyik. Jelenleg közel ezer
tradicionális technikai megoldás alkotja a Baranta alapvázát. A
különböző fogások, eljárások mintegy 60 %-a más harcművészetekben nem
fordul elő, vagy feledésbe merült. A Barantát ezen elemek léte,
sokrétűsége, a történeti magyar gondolkodásmódból származtatott
életfilozófiája teszi igazán izgalmas, egyedülálló szellemi, lelki és
fizikai alkotássá.
A
Baranta nem egy, vagy több „mester” alkotása, hanem a magyar nép, mint
kultúrkör összegzett tudásanyagának /életmód, közösségépítés, taktikai
modell, technikai alapbázis, személyiségfejlesztési elv, filozófia/
tükröződése a sajátos harci testkultúrában. Az ország különböző
területén működő csapatok egyik fontos feladata a helytörténet és a
néprajz pontos megismerése, ezen belül pedig a magyar testkultúra még
rejtett elemeinek összegyűjtése.
Egy
barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A
legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje és
magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket
kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A
magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő
haladást és a megfelelő önvizsgálatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése