A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 2., kedd

Utak

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”
(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

----
Remélem mindenkinek jól telt a húsvét, mi nem tartottuk. Illetve kaja az volt azért :D 2 napja végeredményben nem csinálok mást mint eszek :D Anyu főztjét és sütijeit imádom, azokból sosem elég *.*
Rákaptam mostanában az InuYasha sorozatra, anyu sikerrel megállapította ez miatt hogy a butulás jeleit mutatom :D Nem tudom miért, de tetszik ez az anime :) Egy jó ideje itthon vagyok már, szünetre ugye hazajöttem (amit önhatalmúan meg is hosszabbítottam :D), de amilyen rossz idő van folyton, nem sok mindent csinálok. Eddig filmeztem ettem, pihentem és boldogítottam anyum :) ^^
Nagy nehezen rávettem magam a piackutatás beadandó elkezdésére, de nem sokat haladtam... A lényeg hogy elkezdtem :) 19 a beadási határidő+ aznap van a vizsga, szóval tanulnom is kell de nagyon mert még ott a többi tárgyból a zh. De én vettem fel előre a piackutatást az én bajom, de megbírkózom vele!
Most öntöttem magamba egy bögre kávét, de meglepődtem mikor nem jött a bögréből több.... emlékeim szerint az előbb még félig volt ugyanis o.O 
Esik ez a fránya eső... az agyam eldobom már tőle! Hiányzik a tavasz! A napsütés! A tavaszi illatok, mikor elkezdenek zöldülni a fák, nyílni a virágok, kellemes langyos szellő fúj, csicseregnek a madarak és pont annyira van meleg ami kellemesen elviselhető. Rég volt igazi tavaszunk.... van egy olyan érzésem hogy most is szinte rögtön nyárba fogunk átváltani -.- Hmmm, most eszembe jutott az illat amikor először van fű nyírva tavasszal :) Imádom azt az illatot és olyankor mintha jobban érződne a levegőben :)
 Tegnap előtti képek:
A semmi közepén... szó szerint






Tükröződés
 

2012. április 7., szombat

Itt a Húsvét :)

Nagyon sok érdekességgel nem tudok szolgálni :) Összevesztem egy csoporttárssal, fél idegbajt kaptam, drága öcsém meglátogatott egyik este, takarítottam és élveztem a tavaszt mostanság :) Tegnap este mikor kimentem a kertbe olyan kellemes virág illat csapott meg, muszáj volt kint maradnom egy kicsit :)

Szerdán készítettem magamnak kaját, mert persze, hogy ami a fagyasztóban van, azt nem kívánom :D Öcsi adta az ötletet, és végeredményben egy tésztasaláta lett az ebéd :) (azaz már inkább vacsora fél6 táján :D)



A hét elején megjártam a hivatalt is ahol majd egy órát vártam azért hogy leadjak egy papírt, de közben a polgármester is behívott. Mondott legalább egy jó hírt :)

Hajnussal még múlt hónap végén, azaz pontosabban az ő Névnapján lementünk a sugóra, volt egy csomó időnk ügyvitelig, és készítettünk képeket. Majd azokat is berakom csak előbb ki kell válogatnom... ésss jut eszembe a Hajninak is el kell küldenem :D Hajnus ezúton is üzenem hogy szólj rám :D

Tegnap óta borús idő van, csöpög néha az eső.... az esővel nincs sok bajom, pláne ha csak egy zápor, de mikor dézsából öntik, és több napon át ilyen nyomott idő van azt nem szívlelem... Fáj is a fejem vagy az időtől vagy a sok gondolkodástól :D

Neki álltam átdolgozni az animálás feladatom, de úgy kurvára leszarom állapot ért el úgy 5perc után, pláne, hogy egy rádiós hülyeséget is kell csinálnunk minimum 5oldalba. Nagy nehezen lett témám, a Szegedi Szabadtéri Játékokat választottam, abból talán meglesz a kért terjedelem :D

Nyakunkon a Húsvét, ezúton is Kellemes Ünnepeket mindenkinek! Én ugyan nem tartom az ünnepet, de mindenkinek jó szórakozást kívánok!



És most eltűnök, főzök egy kávét, meg majd rittyentek valami ebédet :)  Majd ezek után talán rászánom magam a sulis dolgok elvégzésere, újra :)