A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érzések. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 2., kedd

Utak

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”
(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

----
Remélem mindenkinek jól telt a húsvét, mi nem tartottuk. Illetve kaja az volt azért :D 2 napja végeredményben nem csinálok mást mint eszek :D Anyu főztjét és sütijeit imádom, azokból sosem elég *.*
Rákaptam mostanában az InuYasha sorozatra, anyu sikerrel megállapította ez miatt hogy a butulás jeleit mutatom :D Nem tudom miért, de tetszik ez az anime :) Egy jó ideje itthon vagyok már, szünetre ugye hazajöttem (amit önhatalmúan meg is hosszabbítottam :D), de amilyen rossz idő van folyton, nem sok mindent csinálok. Eddig filmeztem ettem, pihentem és boldogítottam anyum :) ^^
Nagy nehezen rávettem magam a piackutatás beadandó elkezdésére, de nem sokat haladtam... A lényeg hogy elkezdtem :) 19 a beadási határidő+ aznap van a vizsga, szóval tanulnom is kell de nagyon mert még ott a többi tárgyból a zh. De én vettem fel előre a piackutatást az én bajom, de megbírkózom vele!
Most öntöttem magamba egy bögre kávét, de meglepődtem mikor nem jött a bögréből több.... emlékeim szerint az előbb még félig volt ugyanis o.O 
Esik ez a fránya eső... az agyam eldobom már tőle! Hiányzik a tavasz! A napsütés! A tavaszi illatok, mikor elkezdenek zöldülni a fák, nyílni a virágok, kellemes langyos szellő fúj, csicseregnek a madarak és pont annyira van meleg ami kellemesen elviselhető. Rég volt igazi tavaszunk.... van egy olyan érzésem hogy most is szinte rögtön nyárba fogunk átváltani -.- Hmmm, most eszembe jutott az illat amikor először van fű nyírva tavasszal :) Imádom azt az illatot és olyankor mintha jobban érződne a levegőben :)
 Tegnap előtti képek:
A semmi közepén... szó szerint






Tükröződés
 

2012. december 4., kedd

Gondolatok....

Olyan ember vagyok aki elég jól letudja zárni a múltat.... Ami történt nem nagyon szokott a jelenben akadályozni. Vannak olyanok akik erre nem képesek... nekem kell elfogadónak lennem, de nekem se megy örökké.... valamivel már megbékéltem igaz nehezen.... és van amivel újra meg kellene..... néha nem tartom igazságosnak..... Én tiszteletben tartom, hogy fontosak voltak egymásnak, nehezen felejtik el ami köztük volt, de attól még tudni kell szerintem lezárni. Nekem is van olyan ember a múltamban aki sokat jelent, sokat tett, rengeteg dolgot mellette tapasztaltam meg igazán először.... Mégsem beszélünk nap mint nap, nem keresem a társaságát folyton....Lezártam, elfogadtam hogy vége és továbbléptem... Sokadszorra tapasztalom hogy ez nem mindenkinek megy... és nem vagyok nyugodt.... nem tolerálhatok mindent, és addig nem fog Ő sem megérteni amég hasonló helyzetbe nem kerül.... mert én mondtam neki.... Nem tudok én se mindent kezelni, vannak érzéseim.... kértem.... nem úgy lett... elfogadtam.... és most egy olyan szituáció állt elő amit nem tudom hogy kellene már kezelnem, mert szerintem nem kell megtennem! de veszekedni se akarok.... Most légy okos domonkos mi?
Kedves blogolvasók! Gondolom ebből most nem sok jött le nektek, a lényeg az, hogy tanuljátok meg kellőképp lezárni a múltatok és ne hagyjátok hogy az negatívan hasson a jelenre... Mégis csak a jelen az amiben élünk, a múlt emlékei csak zavarnak sokszor.... De ha valaki ragaszkodik is a múltjához, az legyen figyelemmel a jelenleg körülötte élőkkel és azok érzéseivel.

Más
Van pár aranyköpésem, amint időm lesz  megírom csak sulis dolgok vannak még mindig.... És úgy néz ki lesz egy gépem....

Kellemesebb keddet mindenkinek! :)