A következő címkéjű bejegyzések mutatása: punnyadás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: punnyadás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. április 2., kedd

Utak

“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”
(Márai Sándor: Ég és Föld – Az utak)

----
Remélem mindenkinek jól telt a húsvét, mi nem tartottuk. Illetve kaja az volt azért :D 2 napja végeredményben nem csinálok mást mint eszek :D Anyu főztjét és sütijeit imádom, azokból sosem elég *.*
Rákaptam mostanában az InuYasha sorozatra, anyu sikerrel megállapította ez miatt hogy a butulás jeleit mutatom :D Nem tudom miért, de tetszik ez az anime :) Egy jó ideje itthon vagyok már, szünetre ugye hazajöttem (amit önhatalmúan meg is hosszabbítottam :D), de amilyen rossz idő van folyton, nem sok mindent csinálok. Eddig filmeztem ettem, pihentem és boldogítottam anyum :) ^^
Nagy nehezen rávettem magam a piackutatás beadandó elkezdésére, de nem sokat haladtam... A lényeg hogy elkezdtem :) 19 a beadási határidő+ aznap van a vizsga, szóval tanulnom is kell de nagyon mert még ott a többi tárgyból a zh. De én vettem fel előre a piackutatást az én bajom, de megbírkózom vele!
Most öntöttem magamba egy bögre kávét, de meglepődtem mikor nem jött a bögréből több.... emlékeim szerint az előbb még félig volt ugyanis o.O 
Esik ez a fránya eső... az agyam eldobom már tőle! Hiányzik a tavasz! A napsütés! A tavaszi illatok, mikor elkezdenek zöldülni a fák, nyílni a virágok, kellemes langyos szellő fúj, csicseregnek a madarak és pont annyira van meleg ami kellemesen elviselhető. Rég volt igazi tavaszunk.... van egy olyan érzésem hogy most is szinte rögtön nyárba fogunk átváltani -.- Hmmm, most eszembe jutott az illat amikor először van fű nyírva tavasszal :) Imádom azt az illatot és olyankor mintha jobban érződne a levegőben :)
 Tegnap előtti képek:
A semmi közepén... szó szerint






Tükröződés
 

2012. október 21., vasárnap

Mindenről és mégis semmiről

Egy csomó minden eszemben volt, hogy leakarom írni.... és most semmi nem jut eszembe..... 
- vasárnap visszahoztak minket kocsival, felhoztuk a kapott holmit ami azért nem volt olyan egyszerű.... 4 személyes a lift mi meg 5en voltunk és a pakkok..... kb négy forduló volt vagy öt.... na és ebből 3x lépcsőztem, magassarkúban.... ráadásul első alkalommal hamarabb felértem az 5.-re mint a lift :D Ügyi vagyok na :D
- kaptunk pöfeteg gombát.... én ezzel most találkoztam életemben először.... kirántottam, állítólag úgy a legjobb.... hát nekem nem ízlett.... igaz, a kapcsolatunk se jól indult, kitettem a pultra és néztem hogy most hogy kellene "megpucolni" vagy mi.... farkas szemet néztünk egy darabig majd nekiálltam.... rosszul.... aztán ráleltem a megfelelő módszerre.... több ilyet nem akarok.... sokat szenvedtem vele és nem is ízlett..... pedig én szeretem a gombát
- azt hiszem lassan elkezdek költségvetést készíteni.... mivel visszahoztak minket kocsival, boltba még nem igen kellett mennünk (max kenyérért és egy két apróságért), és én megkaptam a szoctámot, pasi pedig rendes fizut kapott még elméletben akkor, hogy lehet hogy mégse vagyunk pluszban? ugyanott vagyunk mit előző hónapban... O.O.... nem vágom
- tegnap elmentem csoporttársamhoz Szilvihez, új szegeden lakik.... legalább mindketten szórakoztunk, én kimozdultam itthonról ő meg nem egyedül ült otthon :D Filmeztünk egész délután meg hülyültünk :D És egyszer meg is ijesztett :D Az úgy volt... hogy jöttem ki a mosdóból és azzal szembe van egy tükör.... na ott már néztem, hogy ki van még a lakásban akiről nem tudok, úgyhogy próbáltam nem megijedni :D Mikor már sötét volt és jöttem ki szintén a mosdóból, akkor már felvoltam készülve a tükörképemre, de mikor oldalról a Szilvi előugrott........... jááááááááááájjjj :D 
- mára punnyadás volt betervezve, emberemmel közös filmnézés, összebújás.... tegnap főztem így azt ma nem kell.... lett zöldbab főzelék és bolognai.... persze hogy a bolognai elfogyott, de legalább pasi volt oly kedves és estére hagyott nekem egy adagot.... és mikor megláttam este mikor hazaértem, hogy mekkora kupac szennyes van.... inkább bejöttem a szobába... ahol kupi fogadott.... (2 napja raktam rendet).... ma felkeltem, megyek a konyhába, és  azt a mocskot ami a konyhában van! aztakurvahétszerntségit....... rengeteg mosatlan ugye, a gáztűzhely tiszta trutyi, felmosni se ártana mert valamiért a papucs a padlóhoz ragadt... és a pultot is le kellene takarítani (bár még az néz ki a legjobban).... úgyhogy elment az életkedvem... elmosogattam gyors, a többi még vár rám.... de örülök hogy a gáztűzhelyet én meg a Peti takarítjuk csak.... Peti amúgy tegnap pont nem volt itthon.... páromnak mondtam tegnap hogy azért egy kis mosogatásba nem halt volna bele.... utálok kupira hazajönni, és általában az fogad.... hisztizni tudnék néha...
- a napokban bulizhatnékom van, de úgyse megyünk sehova, egyrészt nem egy helyen drága a belépő, másrészt én se tudom hova mennék.... de jövőhónapban megpróbálok eljutni punnany koncertre...
- pasi még mindig húzza a lóbőrt... jó, egészségére meg minden, de kint süt a nap.... úgy kihúznám a függönyöket. kinyitnám az ablakot.... viszont azt szerintem pasi ezt nem díjazná... bár lassan dél, szerintem felkeltem őnagyságát....
- és mivel jó idő.... menni kellene valamerre.... fényképezni, sétálni, valami....... bár előbb a konyhába jussak ki, mi?...... :)........... lehet rácsörgök a Szilvire hogy nincs e kedve bejönni a városba.... bár vasárnap nem szívesen zavarok senkit....

Azt hiszem így hirtelen ennyi nyűgöm van csak.... szeretném hogy valaki meglepjen valami fincsi ebéddel... egy nyugis, gyetyás relaxációs estét.... sütiket, édes habos babos mennyországot, és végre egy barátnőmmel találkozni akivel kitrécselhetném magam és jól szórakoznánk....

Nyűgös vagyok? Igen! És úgy érzem a hosszú hétvége nem nekem fog kedvezni.... Jut eszembe, kijön segíteni eltenni az EJF-án valakit láb alól? Az indexemről semmi hír! és nekem már nagyon kellene!!!!!!!!!!!!! :@

2012. október 7., vasárnap

Hétvége

Tegnap párom elment vívóversenyre. Dél körül hív, hogy de menjek be, mert utána mehetnénk tovább az árkádba a cipője miatt... Elkezdi magyarázni, hogy ide a várhoz (ami egyébként biztos tetszene nekem, biztos sokat fényképeznék stb)... 4. telefon beszélgetésre (mert közben ugye ment a verseny)  megtudtuk beszélni, hogy akkor hova és mikorra menjek be.... 1. nem szeretem mikor csettintésre kellene ugranom (ezért nem is tettem, szépen kiteregettem, kirittyentettem magam, összeszedtem a cuccaim és nem érdekelt mikorra érek oda). 2. Mivel nem tudtam hogy az adott hely hol is van ezért a kedvem nem volt valami napfényes, szerintem ti se szeretitek ha egy számotokra ismeretlen helyre kell eltalálnotok... 
Na de odataláltam sikerrel, az eredmény hirdetésre már ott voltam :D  Ezek után mentünk tovább az árkádba ahol is nem jártunk szerencsével, de majd jövőhéten újra. A villamos megálló felé jövet azonban sikerrel összekaptunk (csoda hogy előtte hetekig nem ^^)... hát a villamosozás már nem telt túl jó hangulatban, de itthon már mindketten megbékültünk :) Elkezdtem tegnap a közgáz prezentációt átmásolni word-be, úgy mégis csak kevesebbet kell szerintem nyomtatni. Közben beugrott, hogy a pszichológia eddigi előadásokat is megkaptuk azt is kezdhetem lekörmölni.... a kérdés csak az hogy oldjam meg? Mondjuk a föci gyakorlat lenne rohadtul sürgős, abból nem tudom hogy fog sikerülni az első zh, a tanár pöttyet belemerül a dolgokba.... majd a turistáknak elkezdjük magyarázni a vulkáni kőzetek kialakulását és kémiai folyamatát neeeem? No de nekem szúúúúúszááá :D 
Pasi még alszik de nem tudjátok meg mennyire bennem van a kisördög :D Most úgy odatudnák vágódni, és azt kiáltani hogy: Jóóóóóóóóóóóóóóóóóóó reggelt cicám, hasadra süt a nap :D És persze kihúzni hozzá a függönyöket :D Bár szeretgetéssel is felkelteném most, bújnék hozzá.... de az első verzió szerintem hatásosabb lenne :D
Mára nem sok mindent tervezek, lustálkodni akarok, filmezni és hasonlók.... de a filmezés valószínűleg kilőve, múltkor se sikerült megegyeznünk párommal :D Az szinte biztos hogy tejberizst készíteni fogok, mert nagyon ennék valami édeset :D Legyetek jók, puszi :)