2012. július 16., hétfő

Újdonságok kavalkádja


Szombaton megérkeztem Szegedre :) Az albi jó, miénk a nagyszoba, lejártuk a várost, pár főbb pontot rögzítenem kellett, hogy eltudjak igazodni. A Honvédtérre kell ma eljutnom beregisztrálni a meló clubba, emberemnek is ők szolgáltattak munkát :) Próba cseresznye. Villamossal 20 perc a belváros, most nézem épp hogy merre és hogy kellene mennem, de azt hiszem megvan...  Max többet gyalogolok :D Hosszú farmert húztam mert hűvős van, előkerestem egy jobb toppom és felkentem egy szolid sminket. Emberpajti tegnap lelépett edzőtáborba.... Jó kis útja volt, mert még előtte haza is ugrott pár dologé, szó szerint egész nap utazott. De a kávéfőzőt annyira megszorította, hogy tegnap délután nem tudtam kávézni!!!! mocsok... Petivel nyittattam ki estefelé mikor megjött (ő az egyik lakótárs).
Furcsa itt de jó :) Szokatlan csupán. De megvan a maga varázsa a nyüzsgő belvárosnak, nagyon tetszik. Igaz sok az ember amit én nem szeretek eredetileg de most ezt is élvezem. És egyáltalán nem hasonlítható Bajához, mielőtt bárki is mondaná. Baja ehhez képest semmi, bár tudom hogy folyamatosan fejlődik de van még neki hova. Elpakolok a táskámba és lassan megindulok. 10-kor nyit a meló club de oda is kell találnom, na meg gondoltam fényképezek is egy kicsit. Van mit :) Hazafele jövet a villamosról láttam ilyen kis házakat amiről a dzsentrik jutottak eszembe. Két ablakos kis házak, látszik rajtuk az idő és mintha sugároznák az úriságot mégis. Megfogott bennük valami, a gond az hogy sok sétámba kerülne fényképezni őket... na majd meglátom, ma a belváros van célba véve :) Szerencsére sűrűn jár a villamos, még egyszer megskubizom a térképet, biztos ami tuti :D Azért két megálló közötti rész nem kis séta ám... Jajj és az árkád.... csokiboltot szúrtam ki a fagyis pultnál szinte kapásból :D Szombaton fagyiztunk egyet, én meg ugye nézelődtem közbe... na amint megláttam a boltot pasinak úgy kellett visszafognia....*nyüsssz*....  Furcsa egyedül most. Pasi ugye nincs, Peti dolgozik, a másik lakótárs lassan költözik.... én pedig lassan megindulhatok... húú de fura lesz :D Még gondban vagyok ugyebár, nagyon kell figyelnem merre jár a villamos, azért nem mindegy hol száll le az ember :) Majd csak belerázódok. Majd jövök, remélhetőleg képekkel. Puszi nektek :)

2012. július 13., péntek

MIndenről, de alig valamiről :)

A múltkori kora reggel eredménye.... akácok csak az első udvarról és egy méretes gyökeret is kiszedtem :D Viszont megint ott van mindenhol, rohadtul szaporodik.... 

Megérkezett ma nővérem, délután már jókat röhögtünk, egy óra alatt szét nevettük a fejünket :D

Van egy flash játék ami nekem és anyunak is van. Mostanában én nyúzom anyuét is ha kedvem van. Anna meglátta a karaktert ami nem tetszhetett neki túlságosan, mert így szólt:
Kinek van ilyen tré feje?
Válaszom :Ez anyánk.
Hopp... .... ... Jó a haja.....
:D
-----------
 Raktam a puzzle-t a másik szobában, átszóltam Annának:
Anna?
Hmm?
Annnna?!
Jó ám a fülem.
Szeretlek.
? ... Ahamm. Mit akarsz?
Semmit. Csak jó volt kimondani.
:)
Mi van, menstruálsz?:D
Ahha. :D
 ----- 
Nem nyitunk üzletet?
oO Van füved?!
Mi?!
*hangerőt leveszi* Mit akarsz?
Nyissunk egy üzletet. Valami jól menőt.
Tudod, mennyibe kerül az?
De mekkora kereslet lenne rá, mondjuk egy kocsmára. Így, mi hárman nyitnánk valamit, mekkora forgalmunk lenne és te ott párszor megfordulnál, milyen felkapott hely lennénk. Mindenkit jól elküldenél a picsába, meg tök jó kidobó lehetnél, meg mutogatnád magad, szépen fogadnád a bókokat, ....
:o Na várj, te most futtatni akarsz? :D
----------
 Ide vágódtam, kérdezem: Rágót?
Hühh? Mi van ráírva?
Orbit.
-.-  *rábök a sugarfree feliratra*
Ja, hogy téged az apró betűs rész érdekel. :D
Orbit... Bazzeg. :'D
XD 
----- 
Az ottane mi az ott?
Hmmm?
Azon ott mi az?
Min?
Azon! Azon azon! * mutogat előre felé...*
Nézem, odamegyek rámutatok a szélcsengőre, kérdezem: Ezen azon?
Röhög: Igen!
Hááát ezek olyan kis szárnyas izék, (értsd: angyalok), amiknek a kezében bazi nagy géppuska vagy mi van benne.... :D:D:D
X'D
...........
És azok a laskából jönnek ki?
Ne fáraszz!........... ::D -.-
 -----
Az egyik új rózsa :)
Szomszédék madárijesztője
Kiraktam végre :))

Ésss azt hiszem egy pszichológus rendel, Anna már a két plüssel (majom és maci) és színházi előadások mennek épp a hátam mögött, amit a hamadik színtől elkezdtem megörökíteni :D De jó hogy van fényképezőm :D Majd talán megosztom veletek a felvételt  ha olyan kedvemben leszek :D 

Holnap megyek Szegedre, ez most így jött ki, de ha elakarok találni az albiba akkor muszáj, mivel emberpajti jövőhéten edzőtáborba megy (pontosabban már vasárnap) ... Majd jelentkezem, most vár a mádám ::D

2012. július 9., hétfő

Ha mi hárman összefutunk....

Korán keltem ma és mint kiderült anyu és a nővérem is :D Posztoltam egy zenét facebookon, hát nem semmi beszélgetés sült ki a végére :D Mi hárman együtt nem vagyunk egyszerűek :D Na egyébként se :D
Íme amit alkottunk
kiírásom: 'ágyba kávé rendel holnapra'- és ez a szám http://www.youtube.com/watch?v=McvanFQJxOk&feature=related - így kezdődött a nagy eszmecsere....lehet hogy néhol nem tűnik összefüggőnek...de az nem úgy van :)...van itt rendszer...csak a facebook nem győzött minket követni :D

Anyu: .. ne ugorjunk annyira előre...most is jöhet :D.....és ha erre az ütemre akarsz kint a kertben csapkodni, akkor kezdek aggódni :))

Én: nyugi nem :D arra kerítek valami jó kis seggriszálóst szomszéd had röhögjön :D
http://www.youtube.com/watch?v=6dKQR2m-Xfs -
AYSEL & ARASH- Always Official Video (Short Version) ESC 2009

ez már jobb :D

Anyu: hát a szomszéd ne röhögjön, hanem viselkedjen, már így is sok van a rovásán. :)
Anyu"A videó feltöltője nem tette elérhetővé videóját az országodban.
Sajnáljuk." - hogy rohadna meg!!

Én ‎:D a hétvége elég nyugisan telt :D de amit a kerítés mellé ültettek azt nagyon aggódó fejjel nézegették :D
:S az ilyet én se szeressem ....
Én:  http://www.youtube.com/watch?v=HmA82DlI-Pc
itt egy másik link, talán jó lesz :)
AySel & Arash - Always (Azerbaijan).

Anyu:  aha, ezt ismerem...bírom őket.

Én: ‎:D

 Anna: Hát ezektől beájul a kapa. Mi is a munkaterv?

 Én:  közben meglett a kávé, igaz nem ágyba de mindegy :D És ahogy elnézem egyre jobban süt a nap szóval akár bele is húzhatnák :D   Anna neked semmi se jó :D

http://www.youtube.com/watch?v=YBo495Z0_7k&feature=my_liked_videos&list=LL_MUnHAAYBrHNl_yRC722_A


Anyu: ... nem kapa...ásó...és az akácok közt fog kendozni :))

 Anna ‎^.- Ha ezt benyomatod, magától kirohad... bármi. :D

 Én: na akkor kell a hangosító.... szomszéd ellen is jó szerinted?

Anyu:  nem mondod?!....én meg múltkor a gyomirtózással fárasztottam magam :D

 Anna:  Mi bajotok már a szomszéddal? Bazzeg, legyen már péntek. Esküszöm, az lesz az első, hogy átmegyek és megnézem már magamnak.

Anyu:  szomszéd ellen a szennyvízszivattyú a legjobb......:DD

 Én: most nyomassam azt be? vagy két tarkón csapás is megteszi? na de nem bántom, nyugi volt a napokban...

Anyu:  azért nem árt az ha van min gondolkodnia :D

 Én:D igaz
most azonban azt csapkodnám aki kora reggel nyírja a füvet az utcába.... olyan erotikus hangja van, bár jelenleg a zene elnyomja :D

 Anna:  Majd választunk egy olyan napot, mikor tökéletes a szélirány, és beizzítom a bográcsot. :D

Anyu:  csajok menjetek a dolgotokra :)....egyszerű 'ágyba kávéból' már komplett teleregény lett - megint :D

Anyu:  ott még van mit nyírni?

 Én: lesz mit blogolnia mindenkinek :D a kávém fele se fogyott még el basszus :D kint meg egyre jobban süt a nap :D belekéne húznom vagy akácfaerdőt létesítek az udvarba :D   Anna! Ez nekem nagy kedvenc :)

http://www.youtube.com/watch?v=JZNCrLV8W_M&feature=autoplay&list=LL_MUnHAAYBrHNl_yRC722_A&playnext=2
Skillet - Comatose (Lyrics)

 Anna: De jól megy. Én meg nem tudom, honnan szüljek fát az udvarra.

Anyu:  hát nem tudom mit dumálsz annyit, menjél már :))

 Én: Csak azért hogy fájjon a szívetek ide írom hogy most egy kis mézes kekszet fogok nyammogni amit úgy kaptam :D

 Én: vazzeg nincs kedvem :D

Anyu:  küldheted a beszállítódat erre is :)

 Én: megvárom annát :D

 Anna: geci vagy? Akkor én meg csak úgy ide írom, hogy egy vödör fagyi van az ölemben. :D

 Én: okés, majd mondom neki :D

 Anna: oO Ahha! elbasztad!

 Én: X'D

Anyu:  vihetsz pár akácot...örökké emlegetni fogsz bennünket :D

 Én: Na jó, mindenki húzzon tényleg a dolgára mert senki nem halad így :D

Anyu:  gyerekek de jól megy kora reggel....fagyival oltod a tüzet? :D

 Anna: Már annyit ültettem, de mind kidöglött.

 Anna: Jó helyen voltam jó időben. :D

Anyu:  mi ? a fagyi az öledben? oO :XD

 Én: nyááá, hogy a faszomba lehet hogy a kávé alja keserű volt? :S .... de csak az! fagyit majd hozhatsz magaddal ide :D

 Anna: persze. Azért nyalogatja a macska a lábujjam. :D

Anyu:  kezd a dolog erotikus irányba fajulni :)

Anyu:  menjetek mielőtt befagyasszátok a facebookot :D

 Anna: Te most miért akarod mindenáron ránk erőszakolni a munkát?

 Én: basszus ha mi összeülünk abból csak hülyeség sül ki XD

Anyu:  hogy érezzétek a törődést :D

 Anna: Én már dolgozom. Szakkörösök mai anyagát állítom össze.

 Anna:  Noncsi. Nem írunk ki okosságokat az üzenőfalra. Úgysem arról fogunk beszélni. :)

Én: na jól van madárkáim, tényleg szálljatok tovább! :) törölni nem akarom a posztot mert van legalább blogtéma :D Húúúúúúúúúúúúzás

Anyu:  nálam közben készül az ebéd...és ti hogy álltok?

Anyu:  ‎...és mások sem arról fognak beszélni :)

 Én: nem baj :D kellenek a reggeli vidám percek :D így mára ez is megvolt :D

 Anna: Paradicsomleves. de fura szaga van. Privátban megbaszhatnál a recepttel.

Anyu:  azt hogy lehet elrontani?

 Én: na menjetek privát szobára :D nálam eddig semmi kaja mára, ötletem se nagyon... annyi hogy valami leves :D de a boltba is el kellene mennem kenyérért :D

 Anna: A te lányod vagyok. Mindent meg tudok oldani. Mindkét irányba'. :D

Anyu:  na megyek, csapjunk a paradicsomba...kíváncsivá tettél :)

Én: X'D bazzeg anna fetrengve röhögök :D

 Anna: Ülve egészségesebb. Már megint mi bajod?

Anyu:  ‎...és már majdnem eljutottunk a papírgyártásig :D

 Én:  ‎"A te lányod vagyok. Mindent meg tudok oldani. Mindkét irányba'. :D"
Ez üt :D És igaz is :D Na de menjen mindenki :) de legalább én akácozni mert különben a bőr is lesül rólam :D

 Én: Hát igen, ha mi 3man beszélgetünk ott minden van :D

 Anna:  Közben rájöttem, hogy a paradicsomleves receptjét valamiért átlapoztam a céklasalátához..... Rejtély megoldva. Egy kibaszott Sherlock Holmes vagyok.

 Én: Most jöhet a " Mi a véleményed az asztrális kivetítődésről?" rész :D

Én:  Anna! Te ma húzzzá blogolni! X"D

 Anna: Már megint? Nincs miről. :D

 Én: Látom :D

Anyu:  ti még mindig itt vagytok? én meg már átlőttem a paradicsomlevest, kapd el! :)

Anyu:  áááááááááááá....és céklaleves lett? :)

 Én:Na jó tényleg megyek :) Puszcsi nektek! (csak Anna kervéért :))
paradicsomos céklaleves :D ezekből a kajákból lassan külön éttermet lehetne nyitni :D Anna módra néven :D
Puszi!

 Anna: ‎,,l,, Én is szeretlek béééjjbi

Anyu:  megfontolandó....üres üzlethelyiség van, bérelhető....a név lehetne 'a három mérekeverő' :D

Anyu:  méregkeverő

 Anna: én 'méretkeverőt' olvastam.

Anyu:  hmm...méret a lényeg mi? XD

Anyu: te kész vagy mint donald kacsa a dollárjelre

 Én: Bazzeg, nem úgy volt hogy dolgotok van? :

 Anna: ‎:D Csóközön.

 Anna: De azért még te is itt vagy. :)

Anyu:  hát nehezebb egy jó nőtől megválni mint egy pasitól :D

Anyu:  két nőtől meg pláne
Anyu:  na most majd azt hiszik leszbi is vagyok :D
 páááááá :D

 Én: Röhögni is kell valamin :D Ha így folytatjátok akkor a nap végéig összehoztok egy üzleti tervet is :D Abból majd egy példányt kérek :D     Anyu, már nem :D

---
Na szóval, nem vagyunk egyszerűek :)

2012. július 4., szerda

Amikor a türelem múlik....

Jut eszembe, az előzőből ez maradt ki: A szomszéd úgy néz ki összeakar veszni velem... egész nap csattogás, pufogtatás, csilingelés hallatszik tőlük de reggel fél7től ám!..... ez így megy pár napja, az én türelmem meg már a végét járja.... épp mondtam ma anyunak hogy azt a kurva csilingelő szarságot a szomszéd heréire fogom kötni azt csilingelhet!!!!!! Neeeeeeeeeem nem vagyok ideges csak már a fejfájásom nem bírja elviselni az egész napos zajt.... Ennyire félteni azt a kurva kukoricát (mert az körül járkálnak leginkább)... nehogy éjszaka kicsupáljam mind!
Tessék már figyelemmel lenni a szomszédokra!!!!!!!!!!!!!!

Télen nyarat, nyáron telet akarunk :)

Naszóvalhogyisvanezekéremszépen....Pff..... Tudtátok, hogy meleg van? Rohadt jó lenne egy ventilátor de sajna nincs.... No nem baj, itt a nyár örüljünk neki mert aztán megint a jóóóóó hideg tél jön :) Igazából se a telet se a nyarat nem igazán szeretem.... A tavasz az ami közel áll hozzám, kellemes meleg, hűs szellő, virágillatok, széép zöld fák, bokrok.... hmmmmm....
Na de mit is akartam? ÁÁhh megvan! :D (igen kicsit szétszórt vagyok + nem sok minden történt szóval össze kell kapargatnom az emlékeket :D)
Még asszem múlthéten (vagy talán biztos) Norbival volt egy hambizásom pezsgőzéssel egybekötve.... Közben sztorizgattunk, jól telt az este így, valószínűleg nem igazán fogunk találkozni ezentúl mert megy vissza pestre melózni én meg nem sokára szegedre húzom a csíkot :) A bőröndöt ma el is takarítottam :)
A hétvégém inkább csak tűrhető volt, a péntek volt a hét mélypontja... nem részletezném miért. Kunbaján töltöttem a hétvégét ismételten, szombaton falunap volt náluk, kimentünk dél körül a kajáért meg megkerestük a barantásokat. Velük beszélgettem, emberpajti kicsit újra beállt közéjük mert tartottak egy edzést is. Egyébként játszóház volt. Az egyikük ott töltötte az éjszakát ő megbeszélte pasival hogy náluk aludna, ő ugyanis most mulat kicsit. Ott hagytuk őket, visszavittük anyjáéknak az ebédet, kicsit pihentünk majd újra a kiserdőbe vettük az irányt, a barantások többsége ment haza., emberem elakart búcsúzni tőlük :) Kint lófráltunk egy kicsit, söröztünk, Zacsival jól elbeszélgettünk (ő az aki maradt), majd újabb pihenőért gooo pasiékhoz. A házban mégiscsak hűvösebb volt, szóval elnyúltunk, a két pasi meg boldogította egymást :D Estére mentünk vissza, körülnéztünk, beszélgettünk, tűzgyújtást megnéztük, söröztünk majd boroztunk majd mi a Sanyival leléptünk hajnali egykor, Zacsit meg hagytuk had mulasson :D Másnap Sanyi nagynénjéhez voltunk hivatalosak ebédre :) A kaja fini volt, de a hőséget rosszul viseltük :S 
Hétfőn végre megkaptam a sulitól a jogviszony igazolást. ÉÉsss megtörtént amire 4 éve vártam! :D:D:D:D Tegnaaaaaaaaaaaaap egy régi jó baráttal végre újra találkoztam :D Személy szerint a Márkkal :) Visszaköltöztek a faluba és eljött a húgával :D Csak 4 éve próbáltunk összehozni egy találkozást :D El kell mondjam semmit nem változott... Ugyan az a beszéd stílus, ugyanaz a hülyeség áradat :D annyi hogy kicsit nyúlánkabb lett :D A húga pedig tök szép kiscsajszi, szegény nagyon megvolt szeppenve megszólalni se mert :D Pedig mondtam hogy nem harapok.... nagyot :D Egy órát voltak itt kb, menniük kellett mert a házat azért tatarozniuk kell de a melegtől nem igen haladnak. Mielőtt elmegyek szegedre tuti hogy még összefutok vele :D
Nővérem egy ismerősét rávette, hogy rajzolja őt majd engem is, ésss anyu sem maradhat ki :D Szóval így látatlanba pár jellemvonás elmondása alapján a következők sültek ki :)

Ez ugyebár én lennék, nekem nagyon tetszik igaz az arcom nem ilyen :)
Ő lenne a nővérem... Egész jól eltalálta a kisfickó :D
Anyut pedig így tudja elképzelni, de ő hasonlít a legkevésbé.... Ahogy anyu mondta ez a kép túl édi-bédi hozzá képest :D Egyébként tényleg

Máára ennyi, köszönöm a figyelmet, gyerekeknek köpött a maci, 6óra múlt! :) Ha lesz valami majd jelentkezem, most alig várom, hogy este 8 legyen (a nap fénypontja) ugyanis kert locsolás.... meg néha magam is :D

2012. június 22., péntek

Nekem a Balaton a Riviéra

Bogi és anyuja mentek kirándulni Balatonfüredre és voltam olyan szerencsés, hogy elhívtak :) Kedden mentünk, hajnali 3kor nagy nehezen felkeltem és a 4:28as busszal bementem Bajára. Itthon még vártam a buszt összebarátkoztam egy békával a sok közül :D Majdnem oda is jött hozzám, aztán megállt 2 méterre tőlem és csak nézett, nem tudta eldönteni ugorjon vagy ne :D Biztos a csókot várta, de nekem nincs szükségem egy szőke hercegre, szóval hagytam tovább bukdácsolnia fűcsomókban :D
Fél6ra már a megbeszélt helyen voltam 6után indultunk, olyan 2,5 óra volt az út kb. Ekkor már kezdett jóó meleg is lenni.
Őszintén szólva nem igazán tudom szavakba önteni a történteket :) A Bogi totálisan bezsongott, nagyon szereti a Balatont :) Kapásból levágódott, hogy kéééééééééééééépet akar :D Gép elő, akarom fényképezni, erre elkezdi várj! várj még! gyors kiengedte a haját. Újra befogom, kis zoom-olás kattintanék mikor Bogi újra felkiált: Várj még egy kicsit!... eltűri még itt a haját meg ott is kicsit, táskát megigazítja és póz újra felvesz.... itt már hangosan számoltam 5-ig hogy tudja most tollászkodjon még :D Éssss meglett a kép :D Nem sokat láttam a fényképezőgép kijelzőjén mert igen rosszul sütött a nap, a képek többségénél nem láttam hogy pontosan mit is fényképezek :)
Balaton
Bogi
Hattyúk :)


Na ez az a kavics amivel meggyűlt mindannyiunk baja, belemet a cipőnkbe, papucsunkba úgyhogy felvonultunk inkább a gyalogos útra :) Meg átkeveredtünk a kerékpárútra is :D
Sétáltunk, fényképeztünk, Bogival kiültünk az egyik stég végére :) Balatonfüred pár utcáját bejártuk, beültünk egy kávézóba és ittunk egy egy Latte machiato-t :)Kedves kávéház volt a neve, nagyon szép volt a berendezés, egy darabig elbírtunk volna még csücsülni ott :) Gyönyörködtünk a Balatonba :) Bogi mindenáron megakart mártózni benne, de füreden 900 volt a strand, én meg anyuja nem szándékoztunk kiadni annyit érte pláne 1-2órára. Boginak felajánlottam hogy belelököm a a stégről és úszhat de ez a verzió nem tetszett neki :D Úgyhogy átruccantunk Zamárdiba :)

A stranddal szemben




a látvány nagyon szép volt
A strand területén







Elbújva :)



A régi és az új haza bölcse kiadás
A szívkórház



Neeeee! Ne nyomd meg a gombot! :D


Annabáááál helyszíne :)







Nini egy lépcső


Borocskák



Nekem ez az óra nagyon tetszett :)
Latte machiato











Városnéző kicsi kocsi


A felső kép nagyon tetszik :)



Színpadon :D













Na ki van ott?
Megvan a vacsi! :D
Báááácsi! Mondja, onnan fentről nem lát egy kis felhőt ami árnyékot adna?
Válaszra sem méltatott, de nem csüggedtem, kicsit lógtam :D










Ahogy a Bogi mondta: Ezek csak a seggüket mutogatják! Nem szeretnek minket! (jókat nevetett az ilyen popsi mutogatásoknál :D)

















Na kimondja meg melyik város van ott?
Bazáros
Muszáj volt megállnunk nézelődni
csudiszépek voltak












Úton Zamárdiba





Két testőr :D