Így legyél optimista....

Elegem van.... nem kicsit, nagyon! Suliban 9kor már végeztem, tanárnőnek dolga volt. Na akkor gyors TO, aztán busz.... To-n kikértem a szociális támogatásról a határozatot... Ugye optimista voltam, mert hát kurvára rászorulunk... átvettem elbeszélgettem az ügyintézővel majd mentem buszmegbe... Séta közben, na mondom nézzük meg mennyi szoctámot kapok.... Nem kellett volna, nagyon nem... 215 pont volt a határ.... nekem 213 lett.... félóra volt még a buszig.... nehezen de kibírtam bőgés nélkül.... Itthon kérdezte anyu hogy na mi van, látta rajtam hogy valami nem stimmel, folyt már a könnyem mikor odaadtam neki a papírt és én kimentem kávét főzni.... Lehet hogy egy pontot én nem jelöltem be a papíron mikor beadtam, de akkor is a tökömbe, 2 ponton múlt!!!!! Magamra is haragszok és az iskolára is.... Anyu szerint próbáljak meg fellebbezni.... nem tudom, nem sok reményt fűzök hozzá.... Egy bőgésen már túl vagyok de megint közel járok hozzá.... Elegem van!
A tanulmányi ösztöndíjat se kaptam meg (ezt még múlt héten megtudtam)... 3,65-ös átlagtól adták meg, nekem 3,63.... pedig csak egyetlen egy kettesem és egyetlen egy hármasom lett félévkor, a többi 4-5.... és egy olyan csoporttársam aki nem hivatalosan akkreditált egy órát, ő megkapta, jobb lett az átlaga.... Megkérdeztem a barátnőm, hogy mennyi ösztöndíjat kapott... majd 10ezer... szíven ütött... jelenleg egy szerencsétlen hülye picsának érzem magam....
Nem tudom mi lesz... nagyon elegem van, úgy vagyok vele hogy felesleges is törnöm magam... Most próbálkozok, egy munkával kapcsolatban, nem rég írtam üzenetet ez ügyben... nem fűzök sok reményt hozzá... leginkább hétvégén tudnék dolgozni, de egy kis időt a barátommal is akarok lenni... Nem tudom hogy lesz, most vagy ez vagy az... Szar az élet.... csak tudnám miért mindig azok szívják meg akik tényleg rászorulnak.... legyek optimista... jó, majd talán-egyszer-újra....